ÉlményPark mint megoldás

- El tudod azt képzelni, hogy valaki egy garázsban 10 év alatt írjon egy Windowsnál jobb operációs rendszert?
- Persze.
- Akkor ez holoplatformon egy lakásból is lehetséges.



Tisztelt Vendégeim!


Örömmel jöttem ma ide, hogy megtartsam életük legfontosabb prezentációját. Örömömbe azonban kis üröm is vegyül, amikor eszembe jutnak élményeim, amikor korukat meghaladó ötletek kerültek a kukába (vagy mások hasznába), ürömömbe azonban hatalmas öröm került, hogy bemutathatom Önöknek ezt a korszakalkotó találmányt, ami nem tud sem a kukába, sem mások hasznába kerülni. Hogy miért? A filozófiája miatt!



Na de hol van ez a holografikus videojáték és mi a neve? Ki készítette és hogyan lehet hozzájutni? Hogy ki készítette, lassan teológiai problémává terebélyesedik és az lett a neve, hogy ÉlményPark és nem egy E Men Pak nevű koreai írta, hanem olyasvalaki, aki fontosabbnak tartotta az érthetőséget, mint a saját nevét a címben.




Sokan gondolkoztak már el azon, az álmok vajon mik lehetnek? Nos én is ezt tettem egy olyan tudatszinten, ahol már a válaszokra is jó esélyem lehetett. Arra jutottam, hogy az álom és a valóság között a fizikai világban semmi különbség nincs és följebb is azért látod őket fizikainak, mert az agyad csak ezzel tudja értelmezni a kommunikációt. Amikor a spirituális valóságról beszélek, valójában álomvilágokról beszélek. Akkor beszélhetünk arról, hogy valaki megvalósította álmait, ha képes az álmot a fizikai valóság szintjére hozni. De hogyan lehet ezt a mindennapi eszünkkel gyorsan és könnyen felfogni?



A hallgatóban ilyenkor természetszerűen vetődik fel a gondolat, vajon ezt mire és hogyan lehet használni? A mindenki számára oly ízletes Hatalom hogyan csöppen gyorsan és könnyen az ölünkbe? A válaszom erre az, hogy az elején! Mert ha mindenki rájön, hogy itt az ingyenes alapverzióban olyan cuccok vannak, amikért a feketepiacon sokat kell fizetni, gyorsan tudnak tanulni.




Tartsunk most egy kis szünetet, hogy kinn a finom kávé mellett tudják megbeszélni ismerőseikkel az eddig hallottakat, majd várom vissza Önöket a következő részhez!







Kérem az ajtót zárják majd be, ha mindenki visszaért. Köszönöm!


Felvetődik a kérdés, hogy Mégis mi ez a holoplatform és hogyan kapcsolható a mindennapi életünkhöz? A sok elmélet közül azokat részesítettük előnyben, amik kiválóan igazolják vissza a valóságot.


A ma embere számára ezek a spirituális beavatások, melyek a titkos társaságokban és ezoterikus csoportokban jelen vannak olyanok, mint kézzelfoghatatlan mesék. Fogjuk hát a kezünkbe őket és konvertáljuk át a mondanivalójukat a mai modern ember nyelvére!



Kérem most nagyon figyeljenek, mert nem mondom el kétszer! A rendszer filozófiájának központi eleme az önkény kiküszöbölése (beleértve az enyémet is) egy olyan közegben, ahol eleve figyelembe lett véve az, hogy az etikáról és magukról megfeledkezett gátlástalan nagy hatalmú lények mindent elszednek, amit csak szedhetnek. A megoldás egy olyan ötlet lett, amivel a jogosultsági rendszer képes utólag is frissíteni az állapotokat, teret engedve ezzel a Játéknak és a Szórakozásnak. Persze a magasabb dimenziós humor lényege az, hogy mindig mások nevetnek, ám ez a Látószögek változásakor gyakran megváltozhat.



Az Asztal Varázslóval történő megismerkedésünk feleségessé teszi az eddigi kezdetleges spirituális önkifejezési formánkat, azaz nincs többé szükségünk arra, hogy templomokba járjunk. A templomok olyan kereskedelmi energiabankok, melyek a fizikai síkon hoztak létre irodahálózatot. Az Új Kor azonban már ismeri a gondolatban elérhető Személyes Ügyfékaput, mellyel végre mindenki minőségi szolgáltatást vehet igénybe a modern kor szabályai szerint.

De nézzük először azt, ami mindenkit érdekel. Hol döfünk elhelyezkedni a hierarchiában és mekkora lehet a hatalmunk?



Aki gyorsan megértette, mi ez a szolgáltatás, azonnal rájöhetett amire a többiek később fognak. Itt csak a valós teljesítmény számít, mivel immáron minden egyes személy regisztrálva van az EmberTőzsdére, ami a lekérdezések célja alapján mutatja az egyes emberek értékét. A játékban szerzett rangok így csak irányadóak, hisz a játékban lehetőségünk van az embereket ilyen értelemben manipulálni. De hol van ez a játék és hogyan értelmezzük a játéktér fogalmát?


 

Itt a ki nem mondott kérdés a nyelvemen, melyet mindenki hiányol. A következő szünet előtt érdemes tehát visszatérni a hatalom kérdésére.


Fejtsük kicsit ki jobban ezt, mert az ÉlményPark terminológiája és sokszor a definíciói is eltérnek a megszokott szellemi őslakosokéitól.

 


Kérem Önöket, hogy rendezett sorokban haladjanak a mellékhelyiségek és a büfé felé, ígérem hogy ez egy kicsit hosszabb szünet lesz az előzőnél.





Újra üdvözlök mindenkit, remélem mindenki fel van arra készülve, ami most jön. Mert elérkeztünk prezentációm utolsó fejezetéhez, ami előtt érdemes megfontolni azt az állítást, nem ott vagyunk, ahol a testünk, hanem a testünk van ott, ahol a tudatunk. Így a minket körbe vevő Külvilág állandó marad, hisz az agyunk ugyanezt a világot vetíti a halálunk után is, amiből a tapasztalataim szerint alig lehet észrevenni valamit.

Mindenki a Mennybe vágyik, ám mindenki csak hiszi azt, milyen is a Menny, azaz egy idealizált kép áll csak rendelkezésükre. Az igazi Éggel történő megismerkedésem után felmerült bennem, biztosan erős piaci igény támad egy olyan világra, ami megfelel az idealizált hitünknek, mint maga a valóság. Ezt a jelenséget mindenki megtapasztalhatja, aki kicsit többet lát a világból, ám holovállalkozásom megteremtette azt a világot, melybe mindenki vágyik. A valóságok összefrekventálódása által okozott nem várt problémákat is sikerült ezzel az új rendszerrel kiiktatni.





Ha Földi Mennyország alatt azt értjük, hogy együtt élhetünk az angyalokkal, nos kiderült, ahogy ezt kipróbáltuk, hogy mindkét oldalon erősen megdöbbentek a másikon. Szerencsésebb külön választani a két világot, mivel sem az ebbe kerülő lények céljai, sem a módszerei nem tekinthetők egymással harmonikusnak. Ennek ellenére létezik olyan közös halmaz, amiben ezek a lények találkozhatnak és versenyezhetnek egymással, de ez a holoshow területére tartozik, nem témája mai előadásomnak.



A szünetben pár élelmes ember megfogalmazott számomra pár kérdést, most ezekre válaszolok.




A következő előadásomat, ami holnap lesz ugyanitt fel lehet fogni úgy is, aki most megértett, azoknak szól. Köszönöm a figyelmet annak ellenére, hogy egy forradalmi újítás mindig felkelti azt a megfelelő formában.

Holnap ellátogatunk a Kapuhoz és felhívnám a figyelmet arra is, hogy ezek az utolsó ingyenes előadások, hisz a piaci igény természete ilyen!